Mennyi hitelt vettünk fel eddig és mi az irány? Mire figyeljünk?

Mennyi hitelt vettünk fel eddig és mi az irány? Mire figyeljünk?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-10-24 Frissítve: 2021-10-09
 

Most már a számok is azt mutatják, hogy bizony egyre többen gondolják, hogy nem várnak tovább a lakásvásárlással, nem gyűjtögetnek tovább. Hitel segítségével valósítják meg álmaikat. De mit mutatnak számok? Egyre több kedvező hiteltermék, akció jelenik meg a piacon, érdemes körbenézni. A megfelelő hitelválasztás havi szinten akár több ezer, vagy akár tízezer forintos megtakarítást is jelenthet számunkra, ezért fontos, hogy naprakészek legyünk.

Javuló képet mutat az ingatlanhitelezési piac, ezzel együtt a hitelpiac is felpezsdülni látszik. A devizahitelek fénykorától azért még elmaradunk, azonban jól láthatóan élénkül a lakossági hitelpiac. Több dologgal is magyarázhatjuk a jelenséget.

Miről árulkodnak a számok?

Magyarországon a lakáshitel-állomány 2010-ben érte el a csúcspontját, majd erőteljes hanyatlás következett. Az idei évben már – ha kismértékű is (1 %) – emelkedés mutatkozik. 2014 első hat hónapjában egyaránt nőtt az engedélyezett hitelek száma és összege, ezen belül az államilag támogatottak száma közel háromnegyedével. Míg az engedélyezett átlagos hitelösszeg – ide számítva a támogatott illetve a piaci kamatozású hiteleket is – 2010-ben 5 millió forint volt, ez 2013 év végére már 3,8 millió forintra csökkent. A lakáscélú hitelek átlagos futamideje 2013 első felében 13 és fél év volt, ez 2014 közepére szinte alig változott.

Szintén emelkedett az engedélyezett új lakáshitelek állománya az előző év első félévéhez képest. A bevezetett kamattámogatás hozadéka 2013 második felében már szemmel is látható volt. További élénkülésre számítunk azonban, mivel a támogatott hitelek kamata mostanra akár 3,77%-os kamattal is elérhető.
A támogatott hitelek mennyisége (db) 2014 első félévében 73,5%-kal nőtt, ami 2 271 szerződést jelent. Összegszerűségében ez 16 262 millió forint, azaz 122%-os növekedést jelent. Az év utolsó két hónapjában továbbra is várjuk a támogatott hitelek iránti kereslet növekedését.

2013 második félévéhez képest 2014 első hat hónapjában már nem tapasztalunk ilyen mértékű növekedést, a hitelek száma alig változott, értéke ellenben 12 százalékkal (10,45 milliárd forinttal) emelkedett. Ennek következtében az engedélyezett átlaghitel 4,3 millió forintra nőtt.

Az előző év azonos időszakhoz képest a folyósított hitelállomány 12 828 darabbal nőtt, ami több mint 34 milliárdnyi hitelösszeg-növekedést jelent. Amennyiben ez a növekedési ütem az év hátralévő részében is fennmarad, biztosra vehetjük, hogy immár számokkal is alá tudjuk majd támasztani a hitelezés fellendülését.

Hogyan legyünk okosak?

Sok mindent végig kell ilyenkor gondolni! Mekkora törlesztőt tudsz/akarsz kifizetni hónapról hónapra; milyen induló költségekkel kell számolni; mennyit fogsz visszafizetni a banknak; hogy optimalizáld a futamidőt.
Egy átlagos lakáshitel esetében milliókat is megspórolhatunk, ha megkeressük a számunkra legmegfelelőbb hitelt. OK, de hogyan?! A bankok ajánlatai között óriási különbségek vannak. Ma már nem kell órákat eltöltened a bankfiókban, bekérned az ajánlatokat. Mindezt elintézzük helyetted! Folyamatosan figyeljük a banki kínálatot és ezeket egy helyen csoportosítjuk. Ezáltal összehasonlíthatóvá tesszük a hitelpiacot.

Ugye, nem is olyan egyszerű! Szakértői segítségre van szükséged? Add meg adataidat és kollégáink hamarosan felveszik veled a kapcsolatot.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés